Az Egészségügy helyzete

Financiális krízis és bizonytalanság (eladósodottság)

A hazai egészségügyben még ma is egyszerre van jelen a hiány és a pazarlás. Beszerzéseknél a vezérelv legtöbbször az alacsony egységár, ami valójában nem hozza a rendszerszintű megtakarításokat, hiszen az alacsony ár egyben gyengébb minőséget és korszerűtlenebb terméket jelenthet, ami a gyógyítás minőségét rontja, és egyáltalán nem ösztönöz a megtakarításra sem (sokszor kifejezetten ellene hat).

Az egészségügyi intézmények finanszírozása nem fedezi az intézmények működésének valós, tényleges és indokolt költségeit. Ez a legfőbb oka az egészségügyi intézmények eladósodottságának, és a lejárt szállítói tartozások állandósulásának. A rendszeres késedelmes fizetések miatt a beszállítók nem képesek arra sem, hogy minőségi szolgáltatást nyújtsanak, és nem érdekeltek hosszú távú szakmai együttműködésben, szolgáltatásaik fejlesztésében.

Az egészségügyi alap kiadásai körülbelül 1400-1500 milliárd forintot tesznek ki, ami a teljes GDP kevesebb, mint 8 %-a, amiből 5 % közkiadás és 3 % körüli a magánkiadás. A teljes egészségügyre fordított forrás körülbelül harmada magánkiadás, ami jelentős annak figyelembe vételével, hogy elvileg a befizetett adó a szolgáltatások teljes körére kiterjed, egyéb hozzájárulást az egészségügyi ellátás nem igényelne, a gyógyszerre fordított önerőn kívül. Az, hogy a hálapénz valójában mennyi, csak becsülni lehet, és csak valószínűsíthető, hogy eléri az egészségügy magánkiadásainak akár 10%-át is. A lakossági egészségfogyasztás összességében majdnem duplája az állami ráfordításoknak (beleszámítva a gyógyszerre, a gyógyhatásúnak gondolt és „alternatív” gyógyászatra, az egészséges étkezésre és életmódra költött összegeket). A költések racionális átstrukturálásával, még válság időszakban is jelentős finanszírozási javulást lehetne elérni!

Humán erőforrás krízis (elvándorlás, elöregedés)

Az orvosok és egészségügyi szakdolgozók elvándorlása valódi veszélyt jelent, aminek legfőbb oka az egzisztenciális bizonytalanság, valamint a többlet teljesítmény mellett is nagyon alacsony jövedelem. Az alapellátásban gondot jelent a háziorvosi gárda idős kora és az évek óta betöltetlen praxisok számának növekedése, a kórházi és a járó beteg ellátásban pedig a korábban a nyugdíj mellett továbbdolgozó szakorvosok kiesése. Az egészségügyi szakdolgozók átlagéletkora közelít a nyugdíjkorhatárhoz, az utánpótlás pedig az alacsony társadalmi megbecsültség és az elvárásokkal összhangban nem lévő alacsony jövedelmek miatt nem pótolja a nyugdíjba vonulókat.

Az egészségügy szakdolgozók képzési rendszerében nagyobb figyelmet kellene fordítani a krónikus betegségek megismertetésére és a betegek megváltozott életminőségi paramétereinek javítására is.

A fiatalabb szakemberek pályaelhagyó döntését nagyban befolyásolja a rendszerben fontos szerepet betöltő hálapénz – de nem csak azért, mert ők rendszerint kimaradnak belőle – hanem azért, mert közvetlen tapasztalataik vannak arról, hogy vannak a világban enélkül is kiválóan működő egészségügyi rendszerek, ők pedig inkább azt választják. Ha sikerülne a szocializmus utolsó maradványainak egyikén úrrá lenni, és a jelenleg az egészségügyi magánkiadások harmadát kitevő, több milliárdnyi összegű hálapénzt a rendszerbe transzparens módon bevonzani, például egészségmegőrzésre, szűrővizsgálatokra fordíttatni, akkor egyszerre több területen is sikeres lenne a változás. Mindaddig azonban, amíg a hálapénz a rendszer szerves része, pl. kórházvezetői „jóváhagyással” elfogadható, addig tudomásul kell vennünk, hogy ez nem más, mint a korrupció megnyilvánulása, össztársadalmi társasjáték!

Nem kielégítő, nem megfelelő, és nem elegendő egészségügyi struktúra és funkció

Az egészségügyi szolgáltatók tulajdonosa az elmúlt néhány évben ismét az állam lett, ugyanakkor egyelőre nem látszik a kormányzati szándék a közkiadások növelésére, annak ellenére, hogy az egészségügyi kiadásokat nem rövid távú költségeknek, hanem hosszú távú beruházásnak kellene tekinteni, felismerve, hogy az egészségügyi ráfordítások a gazdasági növekedés alapvető hajtóerejét jelentik. A születéskor várható élettartam növekedésével növekszik a GDP is, és fordítva, egy beteg társadalom a gazdasági konjunktúra akadályát jelenti.

A szűkös forrásokat terheli az innovatív technológiák (gyógyszer, diagnosztikai eljárások, technikai/technológiai eszközök és műszerek, gyógyászati segédeszközök, stb.) alkalmazása is, ez is egyik oka annak, hogy évről-évre késlekedik, elmarad az új innovatív gyógyszerek és terápiák befogadása.

A jelenlegi egészségügyi ellátó rendszer fenntarthatatlan

Az egészségügy, a társadalom legalapvetőbb infrastrukturális eleme, azonban az utóbbi években csak kevés, a rendszer működését módosító, a hatékonyságot, minőséget javító változás következett be. Nem lettek rövidebbek a várólisták – sőt szinte mindegyik intézményben, és egyes beavatkozásoknál jócskán nőttek is -, nem lett jobb sem a beteg, sem az egészségügyi dolgozók közérzete, és nem csökkent az egészségügyi dolgozók elvándorlásának sokszor már az alapműködést is veszélyeztető kockázata sem. A gondokat fokozni fogja a lakosság várható elöregedése, ami növeli a krónikus betegségek gyakoriságát, miközben az „eltartó” aktív dolgozók aránya csökken.

Permanens „reform” helyett konzekvens, koherens, empatikus gondolkodás, tervezés és cselekvés szükséges

Az egészségügy területén a kutatás-fejlesztésre fordított óriási összegek hatékony felhasználásának köszönhetően gyorsan változik a tudomány, dinamikusan fejlődik a gyógyítás technológiája, ugyanakkor változik a társadalom egészségi állapota, velük együtt pedig a megbetegedések is.

Mindaddig, amíg nem alakul ki társadalmi megegyezés a szükséges egészségügyi reformról, minden változtatás, amelyet hatásvizsgálatok és egyeztetések nélkül vezetnek be, csak a helyzet további rosszabbodását hozza magával. A változások prioritása közül a források felhasználásának optimalizálása és bevonása, a korszerű technikák és terápiák rugalmas bevezetése és az értékvezérelt finanszírozás lenne a legfontosabb.

Ma az egyik legnagyobb veszély a társadalom kettészakadása „normálisan” élő „rendes” emberekre, és magukra hagyott, többnyire az ország keleti, észak-keleti részében elő szegényekre. Ez a veszély az egészségügyben is komoly, és el kell érni, hogy a folyamat végén NE egy fokozatosan romló közellátás és NE szegényellátás legyen, ami mellett létezik majd egy másik, fizetős, minőségi egészségügy is.

Az elmúlt évek gazdasági válsága az egészségügyi rendszereket is érintette: szűkültek a források, felerősödött a munkanélküliség és ezzel a szegénység - melyek az egészségi állapotot befolyásoló kockázatok.

Az egészségügyi ellátás szervezése, hozzáférhetősége, minősége és finanszírozhatósága az egyes uniós tagországok belügye. Emellett azonban lehetőség van külföldi gyógykezelésre is szigorúan kontrollált módon, a régebbi 883/2004/EU szabályzás, és a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó új 2011/24/EU irányelv alapján.

Az OECD 2013 évi jelentése Magyarországról megállapítja, hogy a lakosság egészségi állapota a hasonló GDP-vel rendelkező tagországok között az egyik legrosszabb.

Annak ellenére, hogy az ellátórendszerben jelentős számú az orvos-betegtalálkozás, betegfelvétel, ellátások-, orvosi órák száma, az ellátás minősége nem mindenütt éri el a kívánt szintet, többek között ezért is szükség lenne a rendelkezésre álló források újragondolására, az évek óta csak halogatott reformok kidolgozására és bevezetésére.

Az egészségügyi ellátórendszer helyzetét, a betegellátás színvonalát és biztonságát az elmúlt évtizedek szinte folyamatos mellőzöttsége, alulfinanszírozottsága határozta meg. Ennek egyik negatív hatása a mára kialakult orvos- és általánosságban megfogalmazható egészségügyi szakemberhiány. A képzések nem pótolják a nyugdíjba menő/kényszerített népes korosztályt, az egészségügyi pálya nem vonzza a fiatalokat, mivel a munka felelősségteljes, folyamatos készenlétet és képzést igényel, ugyanakkor társadalmi presztízse rendkívül alacsony.

Az egészség érték – ez az alapvető szemlélet hiányzik ma a teljes rendszerből, az „egészségügy” a már kialakult betegségekkel foglalkozik, azokat „kezeli”, a valódi prevenció, a lakosság bevonása a szűrővizsgálatokba, az egészséges életmódra és a helyes táplálkozásra nevelés nem része az oktatásnak.

Mindezek alapján meg kell állapítanunk, hogy:

• a magyar lakosság egészségi állapota lényegesen rosszabb, mint ami elvárható az ország gazdasági fejlettsége alapján;

• az egészségügyi ellátórendszer hatékonysága nem megfelelő, fejlettsége, minősége és hozzáférhetősége egyenetlen, egyes beavatkozások esetében nagyon hosszúak a várólisták;

• az egészségügyi ellátás jelenlegi finanszírozása alkalmatlan a megfelelő minőségű és színvonalú ellátás biztosítására, amellett pedig hálapénz minden szinten jelen van - az maga a korrupció, torzítja a teljes rendszert;

• a képzett munkaerő elvándorol az országból – és ma már nem csupán a gyógyításból lép ki -, valamint az egészségügyi szakdolgozók és egyes orvosi szakterületek végzetesen elöregszenek, a hiányszakmák száma ezzel is nő, és tovább terheli az egészségügy működését;

• a mai rendszer egyre kevésbé képes arra, hogy szembenézzen a társadalom elöregedésből fakadó, nagy létszámot érintő társadalmi szintű nehézségekkel, és rendszerszerűen megoldja az ápolási és szakellátási feladatokat is.

Az egészség karbantartása, az ezt kiszolgáló egészségügyi rendszer költséghatékony működtetése és az erre épülő egészségipar hatékony működése alapvető társadalompolitikai, gazdaságpolitikai és politikai kérdés, a politikai elit konszenzusos válasza és a megoldás azonban évek óta várat magára, ahogy az egészségügy működtetésének alapelvei és évről- évre bővülő finanszírozása is.

Teljes paradigmaváltás a gyógyszeriparban

A gyógyszeriparban jelentős átalakulás ment végbe a korábbiakhoz képest, mivel a kismolekulájú „mindenkinek jó” gyógyszerek és generikus változataik mellett megjelentek a szűkebb populációt célzó innovatív nagy molekulájú készítmények és biohasonló gyógyszerek, melyek egyre növekvő forgalmú kategóriát jelentenek. Egy jól működő gyógyszer-támogatási rendszerben a generikus készítmények finanszírozásával felszabaduló forrásokat újabb innovatív készítmények finanszírozására lehet visszaforgatni, ami forrása lehet újabb terápiák befogadásának.